A Rákóczi Alapítvány elhívatása a fiatalok segítése és támogatása. Nem volt ez másképp az orosz-ukrán háború kitörésekor sem. A nagylelkű adakozóknak köszönhetően az Alapítvány 41 kárpátaljai fiatalt tudott segíteni, összesen 20 000 CAD összegben. Három támogatott fiatallal, Ombodi Regina-Ágotával, Csuka Mónikával és egy Budapesten tanuló fiatal hölggyel, R. Terivel beszélgettünk. Teri otthontartózkodó családja érdekében, nem szerette volna nevét közölni. Az elmúlt héten Regina-Ágota mondta el gondolatait, eheti számunkban Mónika és R. Teri számol be a kialakult helyzetről.
- Hogyan telnek jelenleg a mindennapjaid?
Kárpátalján születtem, de a középiskola befejezését követően Magyarországon folytattam a felsőoktatási tanulmányaimat, jelenleg végzős joghallgató vagyok. Amikor lehetőségem volt, hazalátogattam, hiszen egyrészt a közeli rokonság többsége ott él, valamint maga a szülőföldem „hiánya” miatt is. A háború ebből kifolyólag közvetlenül nem érint engem, viszont együttérzek mindazon személyekkel, akiknek el kellett hagyniuk az országot, vagy pedig azt választották, hogy szülőföldükön maradnak – fogalmazott a Budapesten tanuló fiatal hölgy, aki nevét családja érdekében nem közölte.
A mindennapjaim a helyzethez képest jól, a megszokott kerékvágásban telnek. Igyekszem feladatokkal ellátni magam, és minél kevesebb mértékben olvasni/hallgatni a közösségi médiában megjelenő híreket a háborúval kapcsolatban. Az elmúlt héten megkezdődtek a vizsgáim, mivel online oktatásban vagyunk, a vizsgák is online zajlanak. Végzős diák vagyok a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar főiskolán, júniusban lesznek a záróvizsgák, illetve a szakdolgozat megírásával telnek napjaim több órái. Lelkesen végzek különböző szolgálatokat a gyülekezetemben, annak érdekében, hogy jobbá és szebbé tudjuk teremteni. A tanulás mellett pedig nagy örömmel tölt el a kertészkedés – mondta el Csuka Mónika.
- Hogyan érzékeled a háború hatását?
A fiatal joghallgató számára: Megrendülés volt önmagában a háború híre is, amit sokan azt sejtettünk (lehet naivan), hogy egyhamar véget ér, azonban a pár nappal ezelőtti hírek (miszerint Kárpátalját is rakétatámadás érte) nem túl biztatóak. Közeli hozzátartozóim, nagyszülők, barátok Kárpátalján maradtak, így mindig együttérzéssel és aggodalommal gondolok rájuk, ahol tudok, pedig segítek, innen Magyarországról, lehetőségeimhez képest. Rokonaim elmesélése alapján pedig a kárpátaljai emberek kellő higgadtsággal és a jövőbe bizakodóan tekintve várják a háború végét.
Mónika kérdésünkre ezt válaszolta: A háború hatását az élet minden területén: munka, közösségi élet, magánélet- egyaránt érzékelem. Az utcára lépve egyre kevesebb az ismerős arc, a tömeges kivándorlás miatt, a boltokban nap mint nap növekszik az élelmiszer ára, a benzinkutakon több órás sorok vannak az üzemanyaghiány miatt. Én itthon vagyok és azonnal jelentkeztem önkéntesnek a helyi iskolába, ahol az adományok rendszerezésével foglalkoztam, valamint, ahol csak szükség volt rám – segítettem. Hogy segítsünk bátor katonáinknak álcázó hálót készítettünk, amihez szükség ruhaanyagot gyűjtöttem, valamint besegítettem a háló megvarrásába és elkészítésébe.
- Miben változott meg az életed a háború miatt?
Ukrajna orosz megtámadása miatt nehéz helyzet elé állítottak mindannyiunkat. Az élelmiszerek, a létfontosságú létesítmények ellátási árai felemelkedtek. A háború kitörésével az életembe beköltözött a pánik. A bátyám külföldön dolgozik, illetve a párom is hadköteles, ezért haza sem tud jönni, mivel minden férfit 18 és 60 éves kor között elvisznek harcolni. Hatalmas segítség ez Önöktől, hogy, szívükben hordozzák sorsunkat, és ezen a téren tudják a fiatalokat segíteni. Hálásan köszönöm mindannyiuknak – fejezi ki köszönetét Mónika.
- Mit jelent számodra a Rákóczi Alapítvány és a Rákóczi Családi Kör?
A Rákóczi Alapítvány körébe még középiskolásként kerültem, s talán 15-16 évesen még nem tudtam mindennek értékét és jelentőségét felfogni, mint most, pár év távlatából. Egyrészt, tudom, hogy, ha bármilyen segítségre van szükségem – attól függetlenül, hogy ismerem e, az adott személyt vagy sem – az Alapítvány mindig megteremti hozzá a szükséges utat, kapcsolatot, szakmai és lelki támogatással látja el résztvevőit. Mindemellett a közvetlenség a szervezők részéről, az odaadás, a kialakult barátságok, a lehetőségek mind életreszóló élményt adnak – véledik a nevét közölni nem kívánó, Budapesten joghallgató hölgy.
2017-ben vettem részt a Magyarságismereti Mozgótáborban. Az elmúlt évek során több felvidéki, délvidéki, erdélyi – mostanra már barátaimmal, volt lehetőségem megismerkedni. Mindannyian nagyszerű emberek, akik büszkén vállaljál, hogy magyarok. Nagyon jól éreztem magam, nagyon sok új és pozitív impulzus ért, és ami még fontosabb, hogy olyan baráti kapcsolatokra tettem szert, amik máig jelentősek az életemben. Akkor sem volt könnyebb a helyzet, mint most a háború idején sem. Egy kiszámíthatóbb életért küzdünk nap, mint nap, de minden egyes nehézség és áldozat ellenére Kárpátalja az otthonom – nyilatkozta a végzős hallgató, Mónika.
- Hogyan járult hozzá életedhez a támogatás, amit az Alapítványtól kaptál?
A minden évben meghirdetett támogatási pályázat, amiben egész egyetemi éveim alatt részesültem, nagymértékben hozzájárultak a tanulmányaim folytatásához, így szüleim vállán is tudtam enyhíteni az ezzel kapcsolatos terhet. Mindezért nagyon hálás vagyok – fejezte ki köszönetét a Budapesten tanuló hölgy, aki érthető okok miatt, nem közölte nevét.
Az ösztöndíjamat tudásom továbbfejlesztésére használom, illetve tanulmányom elvégzéséhez van szükségem a támogatásra. Az elmúlt időszakban, kezdve a karantén idejétől egyedül tartózkodom itthon, ritkán látva édesanyám és testvérem. Így az ösztöndíjból jelen helyzetben, a mindennapi szükségletek fedezésére használom – mondta el beszélgetésünk végén Mónika.
A cikk a Kanadai Magyarság hetilap korábbi számában jelent meg.