Megjelent a Petőfi Sándor Program pályázati felhívása, mely program célja a külhoni magyar szórványközösségek támogatása, ezzel hozzájárulva a magyarság összetartozás-tudatának erősítéséhez. A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015-től, a program indítás óta évente 65 tehetséges fiatal értékőrző tevékenységét támogatta Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Csehországban, Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Dél-Lengyelországban.
Az utóbbi években a Magyarságismereti Mozgótábor több résztvevője is sikeresen pályázott és lehetőséget kapott arra, hogy a Petőfi Sándor Program keretein belül hozzájáruljon a szórványban élő magyar közösségek erősödéséhez. Egyikőjük, Martin Vivien, aki 2011-ben a Bethlen csapat tagjaként vett részt a Magyarságismereti Mozgótáborban és két alkalommal is sikeresen pályázott a Petőfi Sándor Program ösztöndíjára. Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani beszámolóját és mindenkit bátorítunk arra, hogyha van lehetősége, pályázzon. A pályázati felhívás ide kattintva érhető el.
Kárpátalján, Zápszony községében születtem. Így a kisebbségi lét nem idegen számomra. Én abban nőttem fel. Hatására formálódott személyiségem, magyarságom. Mondhatni általa lettem az az ember, ki most vagyok. Morális, felelős magatartásomnak és világnézetemnek alapját hagyományaink messzemenő tisztelete adja, mely neveltetésemből fakad. Ennek köszönhetően már gyermekként is erős identitással, célorientált gondolkodással rendelkeztem, mely mindig segített a kitűzött cél elérésében. Identitásom, neveltetésem, akár csak a fának a gyökerei, melyek erősen, szilárdan tartják a törzset, hogy újabb és újabb levelek bontakozzanak ki általuk. Így tettem én is szert dús, napról–napra virágzó lombozatra. Mely segít abban, hogy környezetemnek is felfedjem azokat a kincseket, melyeket magyarságuk rejt számukra. Mely ott rejlik Arany verssorai között, minden Kodály dallamban, Benedek Elek meséiben vagy épp a mezőségi táncok lépésiben.
2017 szeptemberében kezdtem meg első kiküldetésemet a fevidéki Léva városában. A Garam menti város lakosságának mindössze 8%-át teszik ki jelenleg a magyarok. Nem volt ez mindig így. 100 éve még a lakosság több mint 90%-a magyar volt. Ahhoz, hogy Léva ennyire elszórványosodjon nagyon sok tényező közrejátszott. Ilyen volt a például a ki-és betelepítés, az ipari terület létrehozása.
Mikor első ízben tudomást szereztem a Petőfi Sándor Programról, nem volt bennem kérdés, hogy megpályázzam-e. Hisz eddig is ezzel foglalkoztam: mentettem a menthetőt, kerestem az elveszettet, toboroztam magyarokat, összegyűjtöttem őket, lehetőségeket adtam kezükbe. Lehetőségeket, hogy magyarként a lehető legjobban tudjanak érvényesülni, szórakozni, fejlődni egy idegen társadalomban.
Bár nem volt ismeretlen számomra a kisebbségi helyzet, mégis az elmúlt évben sok új kihívással találtam szemben magam. Sok–sok kitartásra, kreativitásra, nyitottságra volt szükségem, hogy elérjem a magam elé kitűzött célokat. Ráébredtem arra, hogy minden egyes elénk gördülő akadállyal lehetőségeket is kapunk. Lehetőséget arra, hogy felismerjünk, megismerjünk, tovább adjunk, motiváljunk, oktassunk, ráébredjünk és ráébresszünk. Ezek az akadályok színesítik és teszik szebbé az ösztöndíjasok életét, mikor minden napban van valami kihívás, egy-egy elérendő cél.
2018-ban másodszorra is sikeresen pályáztam a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjára. Jelenleg két fogadó szervezetem van, az egyik a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium, a másik a Reviczky Társulás. Mindkét fogadó szervezetemnél hasonló feladatkört látok el: rendezvényszervezés, közösségszervezés, ifjúsági munka. Fő feladatom a városban élő magyar fiatalok foglalkoztatása. Havi rendszerességgel szervezünk nekik programokat, melyek iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Nem csak a városból, de sok környékbeli településről is vannak résztvevőink. Kvíz esteket, palacsintasütést, ünnepekre hangoló eseményeket, filmklubokat szoktunk szervezni. Emellett nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy erősítsem a kárpátaljai és felvidéki magyarság közötti kapcsolatokat. Ennek érdekében a felvidéki magyarok részére egy kirándulást szerveztem szülőföldemre, egy kárpátaljai zenekart, a Kokas Bandát sikerült meghívni, hogy mutassák be a kárpátaljai népzene és néptánc színes világát, megtanultunk hagyományos kárpátaljai töltött káposztát készíteni, mely igencsak elnyerte a felvidékiek szívét, valamint nekem is volt már előadásom Kárpátalja sokszínűségéről.
Az elmúlt két évben rengeteg tapasztalattal és új ismerettel bővültem. Mindig azt mondogatjuk, hogy nincs olyan, hogy az ösztöndíjas valamihez nem ért, olyan van, hogy valamihez még nem ért. Rettentő sokszínűnek és nyitottnak kell lennünk munkánk során. Szükség van segítőkészségre, alázatra, csapatmunkában való együttműködésre. Személyes véleményem alapján, és nem csak szakmailag, de emberileg is sokat fejlődtem. Csiszolódott személyiségem. A program által teljes képet kaphattam a felvidéki magyarság életéről, mindennapjairól, problémáiról. Az ember akkor ismeri meg teljesen, akkor kap teljes körű betekintést egy másik vidék életébe, ha ő maga is részese lesz. Én szerencsésnek mondhatom magam, hisz két ciklust is tölthettem Felvidéken. Hihetetlenül sok élménnyel, baráttal, tapasztalattal bővültem, s hiszem, remélem, hogy én új színt hozhattam a közösség életébe. Nagyon jól eső dolog látni a munkánk fejlődését, hogy van miért dolgoznunk, s a sok–sok hálás tekintetet, s hallani a kedves, köszönetet mondó szavakat, fogadni meleg öleléseket. Ezek az igazi ajándékok munkánk során. Ebből érzem én is, hogy hasznos tagja vagyok a közösségnek, hogy van értelme munkámnak. Ebből érzem, a határ csak egy jelképes vonal köztünk, mely csak országunk határát szabja meg, identitásunkét viszont nem.
Én minden anyaországi és külhoni magyarnak azt kívánom, hogyha lehetőségük adódik, töltsenek egy kis időt a szórványban vagy a diaszpórában. Éljenek köztük, legyenek részesei életüknek és garantáltan olyan élményekben lesz részük, melyek egész hátralévő életüket végig kísérik.
Zárásként Balla D. Károly gondolatai jutottak eszembe, mellyel matematikusként teljesen egyetértek. Hogy határon túli ”státuszomra soha nem tekintettem negatívként. Inkább úgy, mint egy több ismeretlenes egyenletbe, az adva vanra. Ez van. Ezt kaptam. Ebből kell kiindulnom. S ha a megfelelő helyekre a megfelelő értékeket helyettesítem be, akkor még talán jobb eredményt is kaphatok, mint azok, akik látszólag kedvezőbb értékekkel indultak el. Kárpátaljaiasságom mindig pozitív hatással volt életemre, sokkal tágabb látásmódot és nagyon mély identitást kaptam tőle.”
írta: Martin Vivien (Kárpátalja)