2018. november 17-én délelőtt Budapest belvárosában találkoztunk… sokan, sokfélék. Közös és mindannyiunk életében meghatározó volt a jelszó, amely összehívott bennünket: Rákóczi. A Rákóczinak köszönhetően és – ahogy Zsuzsa néni(nk) köszöntő szavaiból kiderült – a Rákóczi érdekében gyűltünk össze. A köszöntők után az Alapítvány elnöknője közös munkára, illetve – a programunk címében is jelzett – közös gondolkodásra kérte a jelenlévő mozgótáborosokat.
Öt-hat fős csoportokba szerveződve négy kulcsszó mentén néztünk szembe az Alapítvány eddigi eredményeivel, illetve jövőbeli céljaival: erősségeink, gyengeségeink, lehetőségek, veszélyek. A kiscsoportos brainstorming után bedobtuk a konkrét példákkal is alátámasztott következtetéseinket a közösbe, így körvonalazódni kezdett az Alapítvány jövőjének egy olyan iránya, amelyben az eddig megszilárdult hagyomány az aktualizálással karöltve jelölheti ki egy következő negyedévszázad munkájának legfőbb céljait.
Az ebédszünetet követően a délutáni workshop során a jóllakott kiscsoportok tábort szerveztek, vagyis a délelőtti beszélgetés alatt megfogalmazott elvek alapján meghatároztuk mi alapján válogatnánk ki a jelentkezők közül a tábor résztvevőit, milyen programokat tartanánk meg a jelenlegiekből és milyen újakat iktatnánk be a mozgótábor programtervezetébe, illetve a tábor utáni Rákóczis létről, kapcsolattartásról is gondolkodtunk.
Az egynapos találkozónkat és közös gondolkodásunk eredményeit Csadi Zoli foglalta össze, rávilágítva arra, hogy a sok összecsengő vélemény, azonos meglátás, a hasonló pozitívumok és negatívumok kiemelése jól jelzi, hogy az Alapítványnak merre lesz érdemes tartania a továbbiakban. A találkozó hivatalos lezárása a csoportkép elkészítése utáni vastaps volt, ahol elismerő bólogatásokkal jeleztük egymásnak: több év után is jól emlékszünk rá, nemcsak az emlékezetünkben, a kezünkben is él még a ritmusa.
Közös programunk vacsorával zárult, ahol folytatódtak a reggel már megkezdett beszélgetések, ismerkedések. A találkozó rövidsége ellenére új Rákóczis ismerősökre tehettünk szert, illetve a régi ismeretségeket frissíthettük fel. Azt hiszem, hogy a Fenyők 2018 mellett minden résztvevő magával vitte a megváltozott arcok változatlan mosolyaival való találkozás örömét, leporolta a vastaps ritmusát, felidézte, hogy milyen jó is volt mozgótáborosnak lenni, és ha csak egy ötlettel is, de hozzájárult ahhoz, hogy még sokan lehessenek részesei annak a közösségnek, amit Rákóczi Családi Körnek hívunk.
írta: Ambrus Dorottya
A Magyarságismereti Mozgótábor egyike a legnemesebb és legértékesebb kezdeményezéseknek, amelyet a torontói Rákóczi Alapítvány kezdeményezett. A határok fölött átívelő nemzetegyesítés első konkrét lépései között tarthatjuk számon, amelynek kapcsán sok-sok magyar fiatal találkozhatott, miközben megismerte a történelmi Magyarország kincsestárát, megtalálta emberi méltóságát, amelyet nemzeti kisebbségben nem érezhetett – és felismerte nemzeti hivatását. Isten áldja meg a szervezőket, Isten áldja a Rákóczi családot!