„Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket” Ézsaiás 35,3 igevers áll a Kárpátaljai Keresztény Diakóniai Alapítvány egyik legutóbbi közösségi oldalon közzétett bejegyzésében aláírásként. S mindez felhívja figyelmet arra, hogy kellő odafigyelést és törődést igényel minden idős, nehézsorsú vagy betegséggel küzdő. Erről, a KKDA munkájáról és elhivatásáról Szedlák Eszterrel, az Alapítvány projektmenedzserével beszélgettünk.
- Mesélj kérlek pár szóban a Kárpátaljai Keresztény Diakóniai Alapítványról.
Kétéves projekttervezés után a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Alapítványt (KKDJA) 2016 augusztusában hoztuk létre Beregszászban. Az alapítvány 8 alkalmazottal indult. Jelenleg 15 beteggondozó (9 szociális munkás és 6 ápoló), illetve 3 adminisztratív (projekt-menedzser/koordinátor, könyvelő, sofőr/raktáros) alkalmazottunk van. Első programunk egy Otthoni Beteggondozó Szolgálat (OBSZ) létrehozása, melynek célja az idős illetve beteg emberek otthoni betegellátása. Az első munkapontunkat Beregszászban alapítottuk meg, majd 2017 májusában létrehoztuk a második munkapontunkat Mezőváriban. 2018 januárjában Csongoron és Ungváron, majd Júniusban Beregrákoson nyitottunk munkapontokat. Szeptemberben pedig Szőlősgyulán, 2021 júniusában pedig Papiban. Jelenleg a Beregszászi munkaponton 5 beteggondozó, a többi településen 2 gondozó végzi a szolgáltatásokat. Minden munkaponton szociális mosodát és az egészségügyi eszközök kölcsönzési rendszerét működtetjük.
- Hogyan ért benneteket a háború híre, mik voltak az első reakciók?
Természetesen megdöbbentünk. Először azt hittük, hogy csak néhány napig tart majd, s hamar vége lesz. Rögtön a férfi munkatársainkat féltettük. Hiszen egy ilyen kaliberű munkához elengedhetetlen a férfi munkaerő. A napok múlásával egyre inkább féltünk, hiszen nem tudtuk, hogyan fognak eljutni hozzánk a külföldi pénzügyi adományok, honnan lesz fizetése a munkatársaknak. Az első néhány hétben több munkatársunk is elmenekült az országból, némelyikük visszatért, némelyikük nem, sajnos.
- Hogyan változott meg a munkátok a háború hatására?
A sok család elvándorlásával rengeteg idős ember maradt egyedül. Sorban érkeztek a kérvények a betegfelvételhez. Úgy érzem, hamar reagáltunk az eseményekre és a háború hatására bekövetkezett inflációra, így a humanitárius folyosók megnyitásával mi is adományoztunk élelmiszereket az időseinknek.
- Milyen sorsokkal és történetekkel találkoztatok, találkoztok?
Néhány család, aki elmenekült, néhány hét után magával vitte az eddig nálunk, gondozásban lévő szüleit is. Néhányan viszont azóta sem sokat hallottak gyermekeikről. Gondozottjaink listáján szereplő nevek nagyon gyorsan cserélődtek.
- Hogyan zajlik jelenleg a munkátok?
A munka továbbra is ugyanúgy zajlik, mint előtte. Hála az Isteni gondviselésnek, Kárpátalján egyelőre nem tapasztalható az agresszió.
- Milyen jövőbeli terveitek vannak?
Épp 2022 januárjában indult az új hároméves projektterv elkészítése, amelyben nagyon sok új ötlet, új irány fogalmazódott meg. Sajnos a jelenleg kialakult helyzet miatt sok terv nem megvalósítható. Ami viszont biztos, hogy nem fogunk megfeledkezni a közel 300 idősről, akiket gondozunk.
Kiemelt kép: Hajdu D. András, a HEKS megbízásából
A cikk a Kanadai Magyarság hetilap korábbi számában jelent meg.